Nos tehát bele is kezdek...a nevem Chang-Chang Li, 16 éves vagyok és Magyarországon élek. A szüleim még az érkezésem előtt költöztek ide Kínából, hogy saját üzletláncuk lehessen. Ebben nekem is nagy szerepem van, mert nekem az anyanyelvem már a magyar, (természetesen folyékonyan beszélek kínaiul is) és nekem és a bátyámnak kellett megtanítanunk a nyelvet. Már amennyire sikerült. De mindegy is, mert az emberek (ha nehezen is) megértik őket és megy az üzlet. Elég rendesen.
Amiből futja magántanárra is. Nagy "örömömre" mondhatom... Mindig is irigykedtem az átlagos gyerekekre. Mint a 19 éves bátyám Kuen Li. Ő egyszerű, átlagos iskolába jár. Ő az egyetlen velem majdnem egykorú fiatal akit nem érdekel, hogy magántanuló vagyok...de nem csak azért mert a húga vagyok, hanem mert tényleg kedvel. A többi ember akikkel találkozom, amint megtudják, hogy magántanuló vagyok egyfajta "előítélet" alapján néznek rám. Ezért nem engem látnak, hanem a "kis magántanulócskát" aki nem él társadalmi életet, nincsenek barátai, tehát: nyomi. Sokszor ki is gúnyolnak ezért, amit már mondtam a szüleimnek, de természetesen tesznek rá. Azóta, nem véletlenül nem is mondok el nekik semmiről semmit.
Azonban van egy kisebb "baráti" köröm (ha nevezhetem így őket)őket Kuen révén ismertem meg. Igazából nem vagyok velük valami mély kapcsolatban, mert nem valami sokat beszélgetünk. Én általában csak ülök mellettük, csendben, és egy szót sem szólok, mert úgy se kíváncsi senki a véleményemre, és hát egyébként sem kérdeznek tőlem semmit. Max gördeszkázás közben szólunk egymáshoz, ha valakinek segítség kell, vagy új trükköt akarunk tanulni a másiktól.
Emlékszem, még 10 voltam amikor Kuen először bemutatott nekik. Ebben az időben különösen sok olyan gyerekkel találkoztam akik ellenszenvesen viselkedtek velem. Talán ezért is vitt el Kuen a "Szabadság Palotája" néven ismert lepukkant épület belsejében lévő deszkás helyre.
Kuen egyesével bemutatott mindenkinek: Kirának, Ricsinek, Robinak, Shellinek, Patricnak, Georgnak és Ádámnak. Csak a közeli barátainak, a többieknek meg odaüvöltötte, hogy '...itt a húgom Chang-Chang, mától ő is a klub tagja...' Ekkor mindenki köszönt és folytatta tovább amit éppen csinált.
Lenyűgözött az a nagy hely, a rengeteg graffiti, a sok menő deszkás alak, és a bátyám rettentő laza stílusa amit akkor magára öltött. Akkor volt 13, de már úgy viselkedett mint egy 20-onéves fiatal, akinek semmi gondja nincs, és szabadon élvezi az életet. Először láttam őt ilyennek. Otthon mindig csak a fegyelmezett, engedelmes oldalát láttam, de itt... Lazán elbeszélgetett mindenkivel, oda-oda köszönt egy-egy ismerős arcnak, és vele együtt nevettek a barátai. Akkor nagyon irigykedtem rá...és hálás voltam neki, hogy elhozott ide. Minközben ez lejátszódott a fejemben, jól el is bambultam, úgy kellett meglökdösni, hogy menjek Kuennel tovább. Felvitt az emeletre, ahol kevesebb ember volt, és nem is deszkázott senki. Jöttek utánunk a barátai is. Nem voltak ajtók, itt is minden tele volt graffitivel és szinte mindegyik szobába ahová beláttam, kisebb csoportokba gyűlve beszélgettek, táncoltak, szórakoztak az emberek. Aztán befordultunk balra egy folyosón, majd jobbra át egy nagy üres termen, aztán szintén balra egy folyosóra értünk, ahol szemben egy nagy fa lappal eltakart szobaajtóhoz érkeztünk, amire az volt írva: " Vigyázat nagyfeszültség! Belépni tilos és életveszélyes!" Bementünk, persze nem volt bent semmi ilyesmi, csak egy hangulatos (szintén graffitis) szoba várt ránk. A tábla nyilván a nem kívánatos személyeket tartotta távol. "Üdvözöllek az új otthonodban húgocskám!"- szólt oda Kuen, és mondta, hogy menjek be. Volt odabent egy kanapé, egy magnó, egy minihűtő, plédek, kaja, innivaló és egy rakás festékesflakon. A bátyám bandája otthonosan mozgott itt, ez volt az ő "törzshelyük". Patric és Ádám az innivalók között kezdtek el válogatni, Shelli festeni kezdett az egyik üres falrészre, Kira, Ricsi, Robi és Georg pedig hoztak egy állólámpát, azt szerelgették. Kuen odament a kanapéhoz, felemelte és előhúzott egy dobozt. Én még mindig az ajtóban állva vártam, hogy tényleg be mehetek e. Nem akartam hinni a szememnek. Mikor Kuen meglátta, hogy ott ácsorgok bamba képpel, mint aki azt se tudja fiú e vagy lány, nevetett és lerakta a dobozt a földre, majd odajött hozzám, felkapott a vállára és ledobott a kanapéra. Most már én is együtt nevettem vele. Leguggolt mellém és azt mondta: "Nem kell félned vagy megilletődnöd, ez most már a te titkoshelyed is Chang-Chang, ide bármikor eljöhetsz, nem fog bántani senki." Ekkor elővett a dobozkából egy kis kendőt, majd a csuklómra kötötte. "Ez a mi ismertetőjelünk, a kendő. Most már te is közénk tartozol. Persze csak, ha megígéred, hogy ami itt történik azt nem mondod el senkinek. Megígéred?" nem feleltem semmit csak némán bólintottam. Ekkor Kuen felállt és odasétált Shellihez. Útközben odalökte még, hogy: "Érezd magad otthon Chang-Chang! Igyál te is valamit!"- ekkor Ádám lépett oda hozzám, egy pohár kólával és megkínált belőle. Bólintottam, hogy nem kérek. Erre Ádám odafordult Kuenhez: "Hé Kuen! A húgod nem valami beszédes... Nem szereti a kólát, vagy nem szomjas?"- erre Kuen: "Mi vagyok én?! Ne kelljen már a szádba rágnom mindent Ádám! Kérdezd meg tőle te okos... Attól mert még kisebb, tud neked válaszolni. Igen, tudom, hogy nem sokat beszél, de na... Találd fel magad!"- ezután Ádám vágott egy grimaszt Kuen háta mögött, amitől önkénytelenül is elkezdtem nevetni. Kuen hátrafordult, és sejtelmes hangsúllyal megkérdezte: "Már megint pofákat vágott?" Erre Ádám letette a poharat, és megint grimaszolt egyet, de olyat, hogy már úgy nevettem, hogy beszélni se tudtam. Kuen hirtelen hátrafordult, és játékos verekedésbe kezdtek Ádámmal. Először kicsit megijedtem, de mikor láttam, hogy mindenki dől a röhögéstől, én is velük nevettem. Végül mikor befejezték, Ádám lihegve odajött hozzám és azt mondta: "Legközelebb ne árulj be, ha lehet!" "Én egy szót sem szóltam." -hangzott a válaszom, majd Ádám elsétált, miközben valami olyasmit mormogott az orra alatt, hogy: "Na lám, mégis tud beszélni...kár, hogy Kuen idehozta...nem tud viselkedni rendes közösségben." Ezután végképp nem szóltam semmit. Megint találkoztam azzal a jól ismert passzív viselkedéssel, amit eddig kaptam. Azt gondoltam magamban, hogy még innen is kinéznek, nem vagyok való sehová... Könnyek gyűltek a szemembe. Odamentem a bátyámhoz, és arra kértem, hogy vigyen haza. Azt hazudtam neki, hogy rosszul érzem magam, és orvoshoz kell mennem. Kuen leguggolt mellém és azt kérdezte, hogy mi a baj. Én erre azt feleltem, hogy fáj a hasam, de nem vette be. Újra megkérdezte. Ekkor kibuggyantak a könnyek a szememből, és végig folytak az arcomon. Ránéztem Kuenre, és megértette. Itt meg azért nem fogadnak el, mert kisebb vagyok náluk, és lenéznek érte. Átölelt, majd felállt, megfogta a kezem, és kisétált velem az ajtón. Elkisért a nagy üres terembe amin az előbb keresztüljöttünk és mondta, hogy ott várjam meg.
Azt tettem amit mondott, ő pedig visszasétált a szoba elé, és fülelt. Meghallotta Ádám szavait, amint éppen Patrichoz beszélt: "Szerinted nem idegesítő a kiscsaj? Különben is! Miért hoz be Kuen ilyen kis akárkit a mi titkos helyünkre?! Ez tökre nem fair, sőt. Amúgy meg a kis hisztis picsa ki sem bír vagy 10 percet rinya és bőgés nélkül..."-itt betelt a pohár, Kuen berontott és már majdnem nekiszaladt Ádámnak, de már valaki megelőzte. Mindent hallottam. Patric volt ott és elkezdte rángatni Ádámot és kiabálni kezdett vele. "Neked meg mi bajod van? Hogy mered?! Így beszélni valakiről a háta mögött? És egyébként is! Kuen azt hoz ide akit akar, amikor akarja, és ahogyan akarja! Kuen mentett meg mindnyájunkat nem emlékszel? És, ha valami nem tetszik, rendezd le normálisan, vagy szólj Kuennek, de ezt azonnal fejezd be! Mi van veled mostanában ember?"-Patric ellökte magától Ádámot, hátat fordított neki, és odament inkább Kiráékhoz, még mielőtt agyonveri. A többiek csendben voltak, meglepődtek Patric viselkedésén. Kuen is szótlanul állt az ajtóban. Ránézett Ádámra, aki a falnak támaszkodva lihegett éppen, a "támadás" után. "Jólvan, értem. Nem kell, hogy te is megrángass!"- majd kijött hozzám, bocsánatot kért, és visszament a többiekhez. Odamentem Kuenhez, aki még mindig csak állt, és szúrós tekintettel méregette Ádámot. "Semmi baj bátyó, ne legyél mérges..."-mondtam neki-"...már jól vagyok." -de nem nézett rám, egyre csak feszülten figyelte Ádámot, azzal a szúrós tekintetével ugyanúgy mint eddig, majd ridegen odaszólt hozzám:"Most hazamegyünk. Késő van."-persze nem volt késő, délután 3 körül lehetett, de mit tehettem volna, elindultunk haza. A hazafele úton Kuen látszólag megnyugodott, és megígérte, hogy amikor holnap délután újra elvisz oda, nem fog ilyen történni. Akkor azt gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen jó bátyám van. És ez a véleményem azóta sem változott.
Másnap ahogy megígérte, újra elmentünk, sőt azóta minden délután ott töltjük a szabadidőnket, csak most már Ádám nélkül. Akkor láttam utoljára, amikor bocsánatot kért tőlem. Azóta kérdeztem róla Kuent, de csak annyit mondott, hogy Ádám elment és, hogy már nem jön vissza. Sajnáltam a dolgot, és belül azt reméltem, hogy nem miattam történt ez...nagyon reméltem.
Amiből futja magántanárra is. Nagy "örömömre" mondhatom... Mindig is irigykedtem az átlagos gyerekekre. Mint a 19 éves bátyám Kuen Li. Ő egyszerű, átlagos iskolába jár. Ő az egyetlen velem majdnem egykorú fiatal akit nem érdekel, hogy magántanuló vagyok...de nem csak azért mert a húga vagyok, hanem mert tényleg kedvel. A többi ember akikkel találkozom, amint megtudják, hogy magántanuló vagyok egyfajta "előítélet" alapján néznek rám. Ezért nem engem látnak, hanem a "kis magántanulócskát" aki nem él társadalmi életet, nincsenek barátai, tehát: nyomi. Sokszor ki is gúnyolnak ezért, amit már mondtam a szüleimnek, de természetesen tesznek rá. Azóta, nem véletlenül nem is mondok el nekik semmiről semmit.
Azonban van egy kisebb "baráti" köröm (ha nevezhetem így őket)őket Kuen révén ismertem meg. Igazából nem vagyok velük valami mély kapcsolatban, mert nem valami sokat beszélgetünk. Én általában csak ülök mellettük, csendben, és egy szót sem szólok, mert úgy se kíváncsi senki a véleményemre, és hát egyébként sem kérdeznek tőlem semmit. Max gördeszkázás közben szólunk egymáshoz, ha valakinek segítség kell, vagy új trükköt akarunk tanulni a másiktól.
Emlékszem, még 10 voltam amikor Kuen először bemutatott nekik. Ebben az időben különösen sok olyan gyerekkel találkoztam akik ellenszenvesen viselkedtek velem. Talán ezért is vitt el Kuen a "Szabadság Palotája" néven ismert lepukkant épület belsejében lévő deszkás helyre.
Kuen egyesével bemutatott mindenkinek: Kirának, Ricsinek, Robinak, Shellinek, Patricnak, Georgnak és Ádámnak. Csak a közeli barátainak, a többieknek meg odaüvöltötte, hogy '...itt a húgom Chang-Chang, mától ő is a klub tagja...' Ekkor mindenki köszönt és folytatta tovább amit éppen csinált.
Lenyűgözött az a nagy hely, a rengeteg graffiti, a sok menő deszkás alak, és a bátyám rettentő laza stílusa amit akkor magára öltött. Akkor volt 13, de már úgy viselkedett mint egy 20-onéves fiatal, akinek semmi gondja nincs, és szabadon élvezi az életet. Először láttam őt ilyennek. Otthon mindig csak a fegyelmezett, engedelmes oldalát láttam, de itt... Lazán elbeszélgetett mindenkivel, oda-oda köszönt egy-egy ismerős arcnak, és vele együtt nevettek a barátai. Akkor nagyon irigykedtem rá...és hálás voltam neki, hogy elhozott ide. Minközben ez lejátszódott a fejemben, jól el is bambultam, úgy kellett meglökdösni, hogy menjek Kuennel tovább. Felvitt az emeletre, ahol kevesebb ember volt, és nem is deszkázott senki. Jöttek utánunk a barátai is. Nem voltak ajtók, itt is minden tele volt graffitivel és szinte mindegyik szobába ahová beláttam, kisebb csoportokba gyűlve beszélgettek, táncoltak, szórakoztak az emberek. Aztán befordultunk balra egy folyosón, majd jobbra át egy nagy üres termen, aztán szintén balra egy folyosóra értünk, ahol szemben egy nagy fa lappal eltakart szobaajtóhoz érkeztünk, amire az volt írva: " Vigyázat nagyfeszültség! Belépni tilos és életveszélyes!" Bementünk, persze nem volt bent semmi ilyesmi, csak egy hangulatos (szintén graffitis) szoba várt ránk. A tábla nyilván a nem kívánatos személyeket tartotta távol. "Üdvözöllek az új otthonodban húgocskám!"- szólt oda Kuen, és mondta, hogy menjek be. Volt odabent egy kanapé, egy magnó, egy minihűtő, plédek, kaja, innivaló és egy rakás festékesflakon. A bátyám bandája otthonosan mozgott itt, ez volt az ő "törzshelyük". Patric és Ádám az innivalók között kezdtek el válogatni, Shelli festeni kezdett az egyik üres falrészre, Kira, Ricsi, Robi és Georg pedig hoztak egy állólámpát, azt szerelgették. Kuen odament a kanapéhoz, felemelte és előhúzott egy dobozt. Én még mindig az ajtóban állva vártam, hogy tényleg be mehetek e. Nem akartam hinni a szememnek. Mikor Kuen meglátta, hogy ott ácsorgok bamba képpel, mint aki azt se tudja fiú e vagy lány, nevetett és lerakta a dobozt a földre, majd odajött hozzám, felkapott a vállára és ledobott a kanapéra. Most már én is együtt nevettem vele. Leguggolt mellém és azt mondta: "Nem kell félned vagy megilletődnöd, ez most már a te titkoshelyed is Chang-Chang, ide bármikor eljöhetsz, nem fog bántani senki." Ekkor elővett a dobozkából egy kis kendőt, majd a csuklómra kötötte. "Ez a mi ismertetőjelünk, a kendő. Most már te is közénk tartozol. Persze csak, ha megígéred, hogy ami itt történik azt nem mondod el senkinek. Megígéred?" nem feleltem semmit csak némán bólintottam. Ekkor Kuen felállt és odasétált Shellihez. Útközben odalökte még, hogy: "Érezd magad otthon Chang-Chang! Igyál te is valamit!"- ekkor Ádám lépett oda hozzám, egy pohár kólával és megkínált belőle. Bólintottam, hogy nem kérek. Erre Ádám odafordult Kuenhez: "Hé Kuen! A húgod nem valami beszédes... Nem szereti a kólát, vagy nem szomjas?"- erre Kuen: "Mi vagyok én?! Ne kelljen már a szádba rágnom mindent Ádám! Kérdezd meg tőle te okos... Attól mert még kisebb, tud neked válaszolni. Igen, tudom, hogy nem sokat beszél, de na... Találd fel magad!"- ezután Ádám vágott egy grimaszt Kuen háta mögött, amitől önkénytelenül is elkezdtem nevetni. Kuen hátrafordult, és sejtelmes hangsúllyal megkérdezte: "Már megint pofákat vágott?" Erre Ádám letette a poharat, és megint grimaszolt egyet, de olyat, hogy már úgy nevettem, hogy beszélni se tudtam. Kuen hirtelen hátrafordult, és játékos verekedésbe kezdtek Ádámmal. Először kicsit megijedtem, de mikor láttam, hogy mindenki dől a röhögéstől, én is velük nevettem. Végül mikor befejezték, Ádám lihegve odajött hozzám és azt mondta: "Legközelebb ne árulj be, ha lehet!" "Én egy szót sem szóltam." -hangzott a válaszom, majd Ádám elsétált, miközben valami olyasmit mormogott az orra alatt, hogy: "Na lám, mégis tud beszélni...kár, hogy Kuen idehozta...nem tud viselkedni rendes közösségben." Ezután végképp nem szóltam semmit. Megint találkoztam azzal a jól ismert passzív viselkedéssel, amit eddig kaptam. Azt gondoltam magamban, hogy még innen is kinéznek, nem vagyok való sehová... Könnyek gyűltek a szemembe. Odamentem a bátyámhoz, és arra kértem, hogy vigyen haza. Azt hazudtam neki, hogy rosszul érzem magam, és orvoshoz kell mennem. Kuen leguggolt mellém és azt kérdezte, hogy mi a baj. Én erre azt feleltem, hogy fáj a hasam, de nem vette be. Újra megkérdezte. Ekkor kibuggyantak a könnyek a szememből, és végig folytak az arcomon. Ránéztem Kuenre, és megértette. Itt meg azért nem fogadnak el, mert kisebb vagyok náluk, és lenéznek érte. Átölelt, majd felállt, megfogta a kezem, és kisétált velem az ajtón. Elkisért a nagy üres terembe amin az előbb keresztüljöttünk és mondta, hogy ott várjam meg.
Azt tettem amit mondott, ő pedig visszasétált a szoba elé, és fülelt. Meghallotta Ádám szavait, amint éppen Patrichoz beszélt: "Szerinted nem idegesítő a kiscsaj? Különben is! Miért hoz be Kuen ilyen kis akárkit a mi titkos helyünkre?! Ez tökre nem fair, sőt. Amúgy meg a kis hisztis picsa ki sem bír vagy 10 percet rinya és bőgés nélkül..."-itt betelt a pohár, Kuen berontott és már majdnem nekiszaladt Ádámnak, de már valaki megelőzte. Mindent hallottam. Patric volt ott és elkezdte rángatni Ádámot és kiabálni kezdett vele. "Neked meg mi bajod van? Hogy mered?! Így beszélni valakiről a háta mögött? És egyébként is! Kuen azt hoz ide akit akar, amikor akarja, és ahogyan akarja! Kuen mentett meg mindnyájunkat nem emlékszel? És, ha valami nem tetszik, rendezd le normálisan, vagy szólj Kuennek, de ezt azonnal fejezd be! Mi van veled mostanában ember?"-Patric ellökte magától Ádámot, hátat fordított neki, és odament inkább Kiráékhoz, még mielőtt agyonveri. A többiek csendben voltak, meglepődtek Patric viselkedésén. Kuen is szótlanul állt az ajtóban. Ránézett Ádámra, aki a falnak támaszkodva lihegett éppen, a "támadás" után. "Jólvan, értem. Nem kell, hogy te is megrángass!"- majd kijött hozzám, bocsánatot kért, és visszament a többiekhez. Odamentem Kuenhez, aki még mindig csak állt, és szúrós tekintettel méregette Ádámot. "Semmi baj bátyó, ne legyél mérges..."-mondtam neki-"...már jól vagyok." -de nem nézett rám, egyre csak feszülten figyelte Ádámot, azzal a szúrós tekintetével ugyanúgy mint eddig, majd ridegen odaszólt hozzám:"Most hazamegyünk. Késő van."-persze nem volt késő, délután 3 körül lehetett, de mit tehettem volna, elindultunk haza. A hazafele úton Kuen látszólag megnyugodott, és megígérte, hogy amikor holnap délután újra elvisz oda, nem fog ilyen történni. Akkor azt gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen jó bátyám van. És ez a véleményem azóta sem változott.
Másnap ahogy megígérte, újra elmentünk, sőt azóta minden délután ott töltjük a szabadidőnket, csak most már Ádám nélkül. Akkor láttam utoljára, amikor bocsánatot kért tőlem. Azóta kérdeztem róla Kuent, de csak annyit mondott, hogy Ádám elment és, hogy már nem jön vissza. Sajnáltam a dolgot, és belül azt reméltem, hogy nem miattam történt ez...nagyon reméltem.
